EUROSKILLS 2018 - Magyar sikerek a Szakmák Európa bajnokságán

2018. szeptember 26-28. között Budapesten került megrendezésre a Fiatal Szakemberek Európa-Bajnoksága. Lezárult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett 3 napos nemzetközi megmérettetés. 

Magyar sikerek a nemzetközi szakmai versenyen

A nemzetközi versenyen és kiállításon mintegy 100.000 érdeklődő, hét szakma 530 képviselőjének versenyét követhette végig az elmúlt napokban.  Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a verseny előkészületeiről, valamint a rendezvény menetéről.

Euroskills Immergas szponzori standAz Immergas Hungária két standdal is képviseltette magát, a Try a Skill sarokban, ahol az érdeklődők számára lehetőség nyílt megmérettetni magukat, valamint a szponzori standunknál, ahol a hőszivattyúkról nyújtottak bővebb tájékoztatást kollégáink.

 

 

 

 

 

A magyar csapat 31 fiatal versenyzőből állt, akik 27 szakterületen mérték össze a tudásukat, 28 ország legjobbjaival.

Gratulálunk Nekik és felkészítőiknek! (fotó: Skillstar Kft.)

Euroskills Magyar csapat

 

 


 

 

 

 

 

A rendezvény végére 10 éremmel és 8 kiválósági díjjal gazdagodott a magyar csapat:

Építési és Épület Technológiák:
Kőfaragó Balogh Krisztián  3. helyezett
Bútorasztalos  Simon Krisztián 1. helyezett
Épületasztalos Simon Krisztián 1. helyezett
Festő, díszfestő Cseke Szabolcs 2. helyezett
Gépjárműipar és Logisztika:
Mechatronika Sipos Kristóf Balázs 1. helyezett
Mechatronika Takács Zoltán 1. helyezett
Hegesztő Zaja Dániel 3. helyezett
Kreatív Művészetek és Divat:
Virágkötő Takács Dániel 3. helyezett
Webfejlesztő Balogh Ákos 2. helyezett
Ápolás és gondozás Varholik Dávid 2. helyezett

További büszkeségre ad okot, hogy Miklós Ádám 7. helyezést ért el a víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmában, a képen felkészítőjével, Szigetvári Csillával látható. (fotó: Skillstar Kft.)

Euroskills Miklós Ádám, fűtésszerelőÁdám felkészüléséről itt olvashat bővebben: http://skillshungary.hu/cikkek/hirek/szigetvari-csilla-epuletgepesz-mernok-skillshungary-szakmai-szakerto-bemutatja-miklos-adam-viz-gaz-es-futesszerelo-versenyzot

A verseny további díjazottairól az alábbi linken talál bővebb információt:

http://www.euroskills2018.com/hu/Eredm%C3%A9nyek

Minden részvevőnek gratulálunk!

Immergas Csapat